Az I. világháborút lezáró békeszerződések rendelkezései nagyon szigorúan megszabták a vesztes felek számára a rendszerben tartható haderő nagyságát és összetételét. A trianoni békeszerződés katonai határozványai a Magyar Királyi Honvédség összlétszámát 35000 főben határozták meg. Ezek a szigorú tiltó intézkedések a gazdasági nehézségekkel párosulva már ekkor kényszerpályára állították a Honvédséget és benne a kerékpáros csapatokat. 1921-re a haditapasztalatok alapján és lehetőségek függvényében (a békeszerződés által meghatározott hadrend szerint) a megalakuló hét vegyesdandár alárendeltségébe 1921.06.01-jétől egy-egy kerékpáros zászlóaljat szerveztek.
Az így létrejött hét kerékpáros zászlóalj a békeszerződés előírásai szerint két (1932-től három) kerékpáros és egy géppuskás századból állt, egyéb nehézfegyverek nélkül, a zászlóaljak maximális létszáma 18 tiszt és 450 fő toborzott legénység lehetett. Az anyagi és létszámlehetőségek függvényében csak a zászlóaljak 1. századai kaptak járműveket, a 2. századok gyalogszázadként működtek, a géppuskás századok fogatoltak voltak egészen a harmincas évekig. Legénységük 1921.06.01-jétől „zsoldos” katonákból állt, hiszen a békeszerződés életbe lépésével a sorkötelezettség is megszűnt. A húszas években nem is nyílt lehetőség további fejlesztésre, a Katonai Ellenőrző Bizottság szigorúan ellenőrizte az előírások betartását. Ugyanakkor a rendelkezések kijátszására a korabeli katonai vezetés számos kísérletet tett: többek között a személyi állomány és a felszerelések rejtésével, ide-oda szállításával próbálták meg a valós helyzetet eltitkolni.
A kerékpárosokat a gyalogság csapatnemeként szervezték, feladatuk elsősorban a felderítés volt. A korabeli Harcászati Szabályzat megállapította róluk:
„Alkalmazhatóak: felderítésre és az ellenséges felderítés gátlására, a szárnyak biztosítására, eltolás és átkaroló támadás fedezésére; gyors tartalékként; üldözésre; halogató harcra és elöl lévő fontos pontok megszállására.”
Legfontosabb tulajdonságaikat a következőkben foglalták össze:
„Jellegzetességeik: jó út és időjárásviszonyok mellett gyorsak, mozgékonyak és tűzerősek; gyorsaságukat önmaguk erejéből merítik; főleg utakon mozognak, azok mellett harcolnak és gyorsaságuk azok minőségétől erősen függ; menetük zajtalan, sebességük éjjel erősen csökken; (……) veszteségekkel szemben érzékenyek.”
Az 1921-ben megalakuló kerékpáros zászlóaljak helyőrségei:
Magyar királyi 1. honvéd kerékpáros zászlóalj, Vác.
Magyar királyi 2. honvéd kerékpáros zászlóalj, Hajmáskér (1932-től Kiskunhalas)
Magyar királyi 3. honvéd kerékpáros zászlóalj, Esztergom,
Magyar királyi 4. honvéd kerékpáros zászlóalj, Kenyérmezőtábor (1936-tól Karcag),
Magyar királyi 5. honvéd kerékpáros zászlóalj, Jászberény,
Magyar királyi 6. honvéd kerékpáros zászlóalj, Balassagyarmat (1935-től Budapest)
Magyar királyi 7. honvéd kerékpáros zászlóalj, Salgótarján (1937-től Budapest)
A kerékpáros zászlóaljai helyőrségei térképen ábrázolva: